Twitter Facebook
Nézőpont (Goldmark Károly, Salomon Hermann Mosenthal: Sába királynője - Magyar Állami Operaház, Szabad Tér Színház) megosztása Facebookon Nézőpont (Goldmark Károly, Salomon Hermann Mosenthal: Sába királynője - Magyar Állami Operaház, Szabad Tér Színház) megosztása Twitteren
Nézőpont

Goldmark Károly, Salomon Hermann Mosenthal: Sába királynője (Magyar Állami Operaház, Szabad Tér Színház)


7óra75 pont
Közösség5.25 pont
Idő3 óra

Grandiózus szerelem és más semmi

Forróság és fülledtség van a margitszigeti víztorony körül, ami könnyen átragad az ember érzelmi világára is. Amivel nincsen is semmi baj, ha mindez kellő temperamentummal és vérbő szenvedéllyel párosul. a Sába királynője a Magyar Állami Operaház és a Szabad Tér Színház közös bemutatójaként– együtt rezonálva a tikkasztó nyári meleggel – mintha éppen valami ehhez hasonló létérzést próbált volna meg teremteni. Ebből az érzelmi hatásból azonban hiányzott a karakteres szerelmi hevület, meglehet, mintha a rendezés csak érintőlegesen tett volna kísérletet arra, hogy a parttalanul csapongó érzelmi évődés mellett a szerelmi vágyakozás erejét is megmutassa.

Images_28852
Fotó: Nagy Attila
Sába királynője
Mindez azért érdekes, mert Goldmark Károly monumentális szerelmi operájának szinte teljes terjedelmét ez a beteljesületlen vonzalom teszi ki. Valamiért azonban Káel Csaba nem ebből a szerzői alapvetésből indult ki, ő máshonnan közelített: a vaskosan látványos, elterebélyesedő keletiesség felől. Ez az opera egy reménytelen szerelem története, amelyben a Salamon király udvarába látogató Sába Királynő (Gál Erika) és Asszád (Nutthaporn Thammathi) – aki épp a főpap lányát, Szulamit (Sümegi Eszter) készül feleségül venni – első találkozásuk alkalmával végzetesen egymásba szeretnek. Asszád hiába próbál közeledni, Sába királynője hiába vágyakozik, kapcsolatuk nem teljesedhet be, csupán még inkább kilátástalanná válik, miután Asszád a menyegzőn istenkáromlásnak ítélt tettre szánja el magát: Sába királynőjét nevezi istenének. A számára kieszközölt kegyelem ezután – a halálbüntetés helyett – a sivatagba száműzi őt.

A történet fő csapásához híven a salamoni udvarban járunk: a pompa méltóságával kanyargó csigalépcső uralja a teret az öles oszlopok között (díszlet: Szendrényi Éva). Ennek a színpadképnek tömege van, amely ránehezedő súlyként veszi körbe az opera finom ünnepélyességgel hömpölygő zenevilágát. Az értelmezést itt inkább a fizikai formák vezetik, mintegy éreztetve, hogy a főszerep most a be nem teljesedett érzelmek pátoszos dilemmájáé. Mindebbe a legkevésbé sem fér bele a vad romantika faltól-falig tartó szenvedélye.

Helyette egy hatalmasra növesztett eposzt kapunk a szeretet lehetőségének és szükségszerűségének heroikussá nagyított dilemmáiról – négy felvonásban. Sába királynője nem tudja eldönteni, hogy inkább a női érzéseinek utat engedő asszony vagy a birodalmának tiszteletet kivívó uralkodó legyen. Hangjában egyszerre van jelen az érzelmek ösztönös megélése és a szabadságban való kiteljesedés ősi tudása. Gál Erika Sába királynőjének belső vívódása magával is ragadna minket, ha ez a rendezői olvasat kellő időt adna számunkra minderre. Csakhogy Káel Csaba számára nem a személyes egzisztencia érzelmekkel teli tipródásai, hanem az emblematikussá nagyított erkölcsi aggályok a fontosak.

Images_28853
Fotó: Nagy Attila
Sába királynője

Ugyanezért Asszád (Nutthaporn Thammathi) sem tudja átadni a benne feszülő szerelem erejét. Hogy mindez nem Natthaporn Thammathi alakításának a deficitje, mi sem tanúsítja jobban, mint a második felvonásbeli Holdfény-ária. Ahol a thai operaénekes a szerelmi romantika megszámlálhatatlanul sok árnyalatát képes átadni: hol szenvedélyes, hol lemondóan vágyakozó, miközben egy pillanatig nem adja fel a szerelmesében való reménykedést. Sorra bejárja szerepének minden zegzugát: a vágyott nővel való első találkozás varázsától, a kertbéli olthatatlan vágyakozáson át, a sivatagi elgyengülés és magára hagyottság megadó fájdalmáig. Játékát és hangját figyelve mintha a neki szánt alakítás az ő esetében sem arra lenne kihegyezve, ami a tehetségéből ösztönösen adódna.

Pedig Káel Csaba rendezésétől nem áll távol a romantika viharos érzelmeinek finoman értő megmutatása sem, amit jól példáznak akár a balett betétek szépen világított, könnyed táncai vagy Asztarót (Töreky Katalin) kékes-türkizes tüllel lejtett éneklése. Ilyenkor, mintha a rendezés jótékonyan megfeledkezne a maga intencióiról azért, hogy teret engedjen a szerelem önmagából élni tudó erejének. Ilyenkor egy-egy pillanatra, mintha a goldmarki Sába királynője önkéntelenül is utat találna a tizenkilencedik századi romantikából a huszonegyedik századi Margitszigetig.

Images_28854
Fotó: Nagy Attila
Sába királynője

Ezeket az időtlen pillanatokat azonban aztán gyökerestül kigyomlálja egy másik. Leginkább olyankor, amikor a rendezés valami tézisszerűt szeretne megmutatni. Bármennyire is érthető az igyekezet az örökérvényű emberinek a felmutatására, összességében ez az, ami miatt kisiklik a történet és a zenedráma a maga természetes pályájáról. Jó példa erre a harmadik felvonásbeli templomi esküvő zűrzavara: egymásnak feszülő világrendek viharos, egymást kioltani akaró csatája, melyben az emberi érzések a hitvallások mögé szorulnak. Azonban mindebből csupán a tülekedés, a tömegek masszaszerű, egymással való huzavonájának burleszki küzdelme marad a színpadon. Amely, noha transzparensen igazolja az elvek és az érzelmek egymásnak feszülését, ám annál kevesebbet mutat meg az érzelmek régiójában dúló finom vívódásokból.

Goldmark operája Héja Domonkos vezénylete alatt egy szép és nagy teljesítményű zenei vállalkozás: egy professzionális interpretálás, amely minden nüanszában értésről, művészi igényességről és gondos figyelemről tanúskodik. Azonban mindez a történet rendezői olvasata miatt mégis dagályos szenvelgésnek hat. Így egy romantikus mű tablószerű partitúrája születik, amelyben minden érzelmi konfliktus hangsúlytalan marad. Miközben a művészet egyik sajátja éppen az, hogy a legszemélyesebb, egyedi világ megmutatása által válik a leginkább egyetemessé. Kár érte, mert a Sába királynője a nemzetközi operairodalom egyik igazi, magyar unikuma.

(2015. július 5.)

Csatádi Gábor

2015. július 20., 07:07

0 hozzászólás