Twitter Facebook
Nézőpont (Peter Quilter: Csalogány család - Karinthy Színház) megosztása Facebookon Nézőpont (Peter Quilter: Csalogány család - Karinthy Színház) megosztása Twitteren
Nézőpont

Peter Quilter: Csalogány család (Karinthy Színház)


7óra74 pont

Anyáéknak nem örülünk?

Nem csak a kamaszoknak kell megbirkózniuk a szüleikkel. A középkorú bárzongoristához, Jackhez (Gesztesi Károly) egy nap váratlanul beállít édesapja (Székhelyi József), majd édesanyja (Voith Ági). Az idős házaspár ráadásul nem kevesebbet tervez, minthogy hónapokra Jackhez költözik, és zátonyra futott házasságukat ezzel próbálják meg felrázni. Jack ennek nem kifejezetten örül, ráadásul a helyzetet még tovább bonyolítja a folyton a lakásában szomorkodó Maggie (Bacsa Ildikó), Jack színpadi partnere, ugyanakkor valamivel egyszerűsíti Graham (Széles Tamás), Jack roppant készséges inasa. Miközben az öt magányos ember összezártságából lassan kialakul valami, Jack zongorafutamai igyekeznek szórakoztatni a közönséget.

A színpad hátterében látható, hideg, zöldtéglás fal némileg ledobja magáról a nagyszoba díszletét (Juhász Kata). Igaz, a fő motívum a kellékek elrendezésében amúgy is a káosz és a zsúfoltság. A zongora egyben asztal is, a bútorok, a felszolgált ételek és teák maradékai, valamint a jobb oldalon egy komplett lépcsősor a legénylakásokra jellemző rendetlenséggel fogadja a szereplőket, akik három-négy ajtón keresztül szaladnak össze egy-egy alkalommal a színpadra varázsolt nappaliba.

Images_29171
Fotó: Nagy István Dániel
Csalogány család - Gesztesi Károly, Bacsa Ildikó

A nagyobb probléma, hogy a rendezői koncepcióban is némileg káosz uralkodik. Kőváry Katalin egyszerűen színpadra tett egy zenés, családi vígjátékot, látszólag anélkül, hogy különösebben elgondolkodott volna rajta. A rendezés meg sem próbálja az ötvenes évek Amerikájában kibontakozó konfliktust közel hozni a kortárs közönséghez. Az aktualitás teljes hiánya, vagyis egy olyan előadás, ami lényegében évtizedekkel ezelőtt is elkészülhetett volna – ez a hozzáállás idegen a jelen sorok szerzőjétől. Ettől még lehetett volna a produkció egy kikapcsolódásra alkalmas látványosság, ami beszippant minket a világába, ám a világos értelmezés az egyes részletek mögül is gyakran hiányzik. A hangsúlyok és a poénok ilyenkor nem találják a helyüket, a dramaturgiailag fontosabb pillanatok elsikkadnak. Más szóval, nem mindig világos, hogy ki mit miért csinál ebben az előadásban.

Az átgondolatlanság leginkább a színészeken látszódik: Gesztesi Károly kevéssé találja a helyét a felnőtt gyermek szerepében, Voith Ági komikus próbál lenni, de játékából hiányzik az élet, Bacsa Ildikó érzelmei számomra tisztázatlanok maradnak, Széles Tamás pedig két szék között a padlóra esik az ironikus és szolgálatkész inas megformálása során. Székhelyi József az egyetlen, aki hatásos tud lenni a kiöregedett tréfamester szerepében. A mostani bogarassága és egoizmusa mögött felsejlik, hogy valamikor valóban dicsfény és tapsvihar kísérte az útját.

Images_29170
Fotó: Nagy István Dániel
Csalogány család - Voith Ági, Székhelyi József, Gesztesi Károly

Ugyanis Jack apja, akárcsak anyja, a történet szerint egykor színészek, mi több, partnerek voltak, mígnem koruk miatt egyszer csak nem kaptak több főszerepet, és sértődöttségükben otthagyták a rivaldát. Ahogy azonban elmúlt a színház, úgy múlt el a szerelem is. A párkapcsolat és a közös alkotás közötti összefüggés másik oldala Jack és Maggie szála. Jack csupán mint barátra és partnerre tud tekinteni Maggie-re, miközben a lány talán többet akarna. Jack azonban nem tud elszakadni egykori felesége emlékétől. Az egyes szereplők, bár végtelenül magányosak, mégsem képesek ezt a magányt egymás társaságában feloldani. Ám a kényszerű együttlétből talán mégis kisül valami.

Gesztesi zongorás-énekes betétei, ha nem is kiugróan, de jók, és integráns részei a történetnek, árnyaltabb lesz tőlük Jack karaktere. A többi szereplő énekhangja már némileg problémásabb, ami a fináléban lesz igazán feltűnő. Ez persze nem feltétlenül zavarja a helyi törzsközönséget, akik érezhetően lelkesednek az alkotókért. A színészek első belépéseit például rendre taps fogadja (sajnos nem jártam eleget a Karinthy Színházba, hogy tudjam, ez a hely, a premier, a színészek vagy pusztán a mostani alkalom különlegessége-e).

A nézőket mégsem sikerült igazán érdekeltté tenni a középkorú és idősödő szereplők problémáiban: az igazi vastaps az előadás végén még a premieren is elmarad. Az erős alakítások és a hangsúlyok pontos kitételének híján így legfeljebb egy apropó lesz az előadás egy baráti összejövetelre vagy egy randevúra. Igaz, így megvolt az esély, hogy mi ne legyünk magányosak.

(2015. szeptember 25.)

Hajnal Márton

2015. október 6., 07:07

0 hozzászólás